A sokk után legszívesebben felpofoztam volna.De ő megállította a kezem.Komoran a szemébe néztem.Zavarodott volt,de még mindig nem szólalt meg.És én sem...Ellepett a düh.Hiszen neki most már ott volt Jessica.Köztem és Jake között pedig kezdtek alakulni a dolgok.Még mindig fogta a kezem.Teljesen elbizonytalanodtam.Csak álltam ott,Nate velem szemben és próbáltam csitítgatni magam.Mert ha feltörnek az érzéseim,amiket évek alatt sikerül jó mélyre ásni,akkor mindennek vége.Leültem az ágyára.Odaült mellém.De kicsit távolabb.Fogta a fejét.Mikor már tudtam beszélni,csak ennyit kérdeztem:
-Ez meg mi volt?Vagyis mire gondoltál?!-Nem tudtam,düh nélkül megkérdezni.
-Nem tudom.Mikor megláttalak,előjöttek a régi emlékek,érzelmek.Úgy éreztem,hogy muszáj megtennem.De nem gondoltam a következményekre.
-Nem gondoltál?!Az biztos.És Jessica?
-Mi van vele?
-Rá nem gondoltál?
-Nem tudom!Nem tudom,hogy mit gondoltam.Csak azt,hogy újra veled akarok lenni!
-És ehhez a döntéshez nem 2 ember kellene?!
-Kellene..De mivel te már eldöntötted végleg,hogy inkább a tesóink,mint mi,ezért muszáj volt egyedül döntenem.
-Jó,hogy még így döntöttem!És ne fogd rám azt egészet!Úgy emlékszem,hogy te is helyeselted,vagyis azt mondtad,hogy mindenkinek így lesz a legjobb.Főleg most,hogy Soph babá....Inkább hagyjuk!
-Hogy mi van Sophieval?
-Semmi már mondtam!De akkor sem lehetünk együtt és kész!Már eldöntöttük.Nem lehet vissza forgatni az időt.
-Bárcsak vissza lehetne!Akkor mi legyen?Csak úgy elfelejted majd a mai estén történteket?Ennyi?Tovább lépsz és ennyi?
-Megpróbálom,bár eléggé megnehezítetted!Igen.Ennyi!És csak hogy tudd,már rég tovább léptem.Tovább kellett!Nagy nehezen befoltoztam a sebeket és te mindent felszakítottál!Már megjegyeztem,hogy egy fiú után nem szabad sírni.mert csak rosszabb lesz.
-De én nem tehetek róla!Nem tudlak elfelejteni!
-És ismét megkérdezem,hogy mire gondolsz te ilyenkor?!Még Jessicat is megbántod!Nem érdemli meg!
-Tudom,hogy nem tehet róla,de nem tudok mit csinálni!Őt is kezdem egyre jobban megkedvelni,de téged nem tud pótolni...
-Csak próbálj meg elfelejteni.Egyre könnyebb lesz,ha nem találkozunk.
-De nem bírom ki,hogy ne lássalak!
-Tudom.Én se.De muszáj!Csak addig,míg nem gondolsz rám úgy.
-Szerinted ilyen könnyű?!Csak elfelejtelek és kész?!Nem fog menni!
-Nem mondtam,hogy könnyű.Nem is lesz az.De lassan sikerülni fog főleg úgy,hogy van melletted valaki aki megpróbál elfeledtetni.
-Ja.Tudom,Jessica.
-Ő nem tehet róla.Értsd meg.
-Én megértettem,de...
-Nincs,de.
-És veled mi lesz?Megint szenvedni fogsz!Már látom a fájdalmat a szemedben..Ki lesz aki veled elfeledtet engem?
-Az az én dolgom.Nem lényeges,hogy mennyit csak az,hogy sikerüljön.Azt inkább hagyjuk...
-Jake az ugye?!
-Nem tartozik rád és semmi jogod féltékenykedni!Én sem teszed,pedig tudod,hogy meg lenne rá az okom...
-Igen.Sajnálom is azt a dolgot..
-Ezt inkább ne!Nem szeretnék haragban elválni.Úgy,hogy vegyük úgy,hogy ezt megbeszéltük és mindent megteszünk,hogy ne fájjon senkinek sem.
-Én sem.Megpróbálom,de nem lesz könnyű.Megint.
-Tudom.
-De a Sophiesra még visszatérünk!-Próbálta oldani a feszültséget.És ezzel felálltunk és elindultunk lefelé a lépcsőn,mint ha semmi sem történt volna..És ennek így is kellett lennie.Semminek.Még a lépcső fordulóban megölelt és adott egy puszit.Szólni akartam,hogy nem kellene,de ő rögtön reagált és azt mondta,hogy tudja és megpróbálja.Leértünk és visszaültünk a kanapéra.Mint,ha meg sem történt volna....
